Mindenesetre az elmúlt pár napban nagyon nyűgös, meg türelmetlen vagyok már, óriási a hasam, nehéz a gyerek, és persze már azért picit izgulok. Nem nagyon, de azért érezhetően sokszor eszembe jut, mikor mit kell majd csinálnom, és hogy lesz. De egyrészt az ördög nem alszik, másrészt a diétát elvileg még 6 hétig tartanom kell, persze emelt adaggal.

Egesz nap annyira nyomorultul vagyok, alig vannak osszefuggo gondolataim, buvalbaszott arccal jarkalok es hasonlok. Annyira szerencsetlenul nezhettem ki ebednel, hogy Anyuek inkabb a kevesbe finom fagyibol ettek es nekem meghagytak a jobbikat. Nincs kedvem senkihez es semmihez. En nem irtam ra ma, o nem irt ram.

The best has yet to come. Egy ideje már elmúlt a késztetés, hogy blogon mondjam el, ami bennem van, ami velem, velünk történik. A legtöbb az privát, nagyon kevés van, ami belefér a nyilvánossággal való megosztásba. Ezért nem íródott ez a blog sem. Nem tudom, hogy ez-e a boldogság, de jó nagyon. This piece was not written by.