Ami szemnek nem, csak a bensőnek fogható, amitől leomlanak a láthatatlan falak, amitől a test lélekké lesz. De mégis! Sakk Memória, ne hagyj el! Visszamenjek vagy ne menjek? Lássuk, mi van számomra.

Félig teli vagy félig üres? Újabb hónap telt el anélkül, hogy idenéztem volna, ez pedig már kezd meglehetősen kellemetlenné, kínossá és szégyellni valóvá válni. Más néven, más témában, másképpen, de mégis csak én csinálom, meglehetős kitartással.

Fekszem a csónakban, mint fasírt a hamburgerben, ég és föld között. Ez szabja meg egész közöttérzetünket. Kérlek, nézz vissza a későbbiekben! Hétfő, augusztus 10, 2015. Nincs körülöttem más, csak az áldott csönd. Mindennap hoz valami, jót és újat.

A minap hazafelé jöttem busszal. Az egyik megállóban felszállt egy jól szituált anya, tízéves forma fiával, nem messze tőlem leültek. Velük egy megállóban felszálltak az ellenőrök is. Arra a részre, ahol mi ültünk, egy női ellenőr jött. Anyuka mondta, nincs jegyük. Végül még szép napot is kívánt. Nem is az ellenőrnő sz.

Nem is tudom, biztos a szomorúság és a gyász miatt van. Hiába mondogatjuk egymásnak, hogy az élet megy tovább, azért már semmi nem ugyanaz. Visszavettem a tempóból, már nem fontos, hogy mindennel gyorsan kész legyek. Se a melóban, se itthon. Sokat ülök csak úgy, bámulva a csillagokat este, a szemközti dombokat délután. Vagy az utcát az iroda ablakából, ha magamra maradok pár percre. Nem írok, csak naplót, pedig tervem van elég. De az élet nem áll.